júl
15

Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes veszélyes vizekre evezett, ugyanis a Fővárosi Önkormányzat hitelességét kockáztatja azzal, hogy a fejlesztőre hárította a Duna-parti CET tegnapra tervezett műszaki átadás-átvételének elmaradását. Érveivel ugyanis a széles nyilvánosság előtt bizonyította, hogy vagy nem ismeri a projekt részleteit vagy szándékos rosszhiszeműség áll a kulcsrakész ház átvételének megakadályozása mögött. Amennyiben így van, a korábbi együttműködő hangnem is csak szándékos időhúzás volt, amely az Önkormányzatnak is jelentős anyagi és morális kárt okoz. A projektidegen megjegyzések nem meglepőek annak tükrében, hogy a projektfelelős főpolgármester-helyettes több mint egy éve – az acélszerkezet építésének kezdete óta, a fejlesztő többszöri hívása ellenére -  nem is járt az építkezésen.

 
Ahogy azt a Duna-parti CET fejlesztői egy hónappal ezelőttre meghirdetett sajtótájékoztatójuk elhalasztásakor bejelentették, a kulcsrakész létesítmény megnyitásának előrelépéseit és akadályait a nyilvánosság és a sajtó bevonásával folyamatosan dokumentálják, és szükség esetén számon kérik a Fővárosi Önkormányzaton és Dr. Bagdy Gábor projektfelelős főpolgármester-helyettesen. Az induláshoz szükséges döntések zöme ugyanis a Főváros kezében van.
 
A sokak által várt műszaki átadás-átvétel első bejárásának napja tegnap, július 14-én lett volna, amely időpontot az Önkormányzat tűzte ki. Azonban sajnálatos módon ehhez a naphoz a felek közötti sikeres együttműködés helyett újabb, a projekttel szembeni önkormányzati elutasítás kapcsolódik, hiszen a Fővárosi Önkormányzat és a FIMŰV jelen lévő képviselői mondvacsinált okokra hivatkozva tagadták meg a folyamat elindítását. Nevezetesen, a fővárosi hivatalnokok arra kérték a fejlesztőt, nyilatkozzon arról, hogy az átadott kiviteli tervek teljes körűek-e. Ez a kérés teljességgel indokolatlan, mert a kiviteli terveket az Önkormányzat a korábbiakban ellenőrizte és jóváhagyta anélkül, hogy azok teljeskörűségét vagy megfelelőségét vitatta volna. 
 
A másik ok a bejárás megtagadására az volt, hogy nem áll a Főváros rendelkezésére a fejlesztő és a kivitelező közötti generálkivitelezési szerződés. Bár az Önkormányzat is elismeri, hogy semmilyen jogviszonyban nem áll a kivitelezővel, mégis rendelkezésére áll a szerződés egy peres ügy kapcsán, amelyről szintén tudnia illett volna az érintett hivatalnokoknak.
 
A fenti gyanúkat erősíti az is, hogy a fejlesztő kérésére az önkormányzat képviselői nem tudtak átadni egy hiba- és hiánylistát, amely egy ilyen folyamat elengedhetetlen része, annak ellenére, hogy a FIMŰV szakemberei hónapok óta rendszeresen vizsgálják az épületet.
 
A Porto Investment felhívja a Főváros és a FIMŰV figyelmét, hogy ez az eljárás - amely ellentétben áll a Főváros egy hónappal ezelőtt tett ígéretével - csak tovább késlelteti a ház megnyitásának időpontját, ezzel magának Budapestnek okoznak kárt. A Porto reméli, hogy a tévedések mögött csak felkészületlenség áll, a nyitás ilyen módú akadályoztatását nem más egyéni érdekek vezérlik, és az önkormányzat nevében eljáró személyek haladéktalanul változtatnak magatartásukon és a Fővárosi Önkormányzat nevében nem tesznek könnyelmű, alaptalan kijelentéseket.

Megosztás: 
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add az RSS olvasódhoz Add a Google Reader-hez

A bejegyzés trackback címe:

https://cet.blog.hu/api/trackback/id/tr883069627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 

Címkék: fővárosi önkormányzat dr bagdy gábor kulcsrakész műszaki átadás átvétel fiműv

CET


A CET minden, ami Budapestben nagyszerű. Építészet, gasztronómia, kultúra, design, művészet, régi és új, nosztalgia és innováció egyben.

Fotók

CET Budapest

Feedek

Licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása