ápr
15

A Duna-parti CET fejlesztői a napokban újabb sikeres lépéseket tettek a ház megnyitása felé. Benyújtásra került a használatbavételi engedély iránti kérelem és a szakmai üzemeltetői csapat is összeállt. Ezzel szemben Fővárosi Önkormányzat továbbra is azt a látszatot kelti, hogy a ház nem készült el.

 A Porto Investment Hungary továbbra is gőzerővel dolgozik a CET megnyitásának előkészítésén, hogy a budapestiek és a városba látogatók mielőbb élvezhessék a sok tekintetben egyedi épületet és programjai által nyújtott élményeket. A napokban nyújtották be az ingatlanegyüttesre vonatkozó használatbavételi engedély iránti kérelmet. További jó hír, hogy hamarosan lezárul a műszaki átadás-átvétel folyamata is. A jogerős használatbavételi engedély megszerzésével egyidejűleg a Fővárosi Önkormányzat 8,5 milliárd forint értékű vagyonnal fog gazdagodni.

Ennek tükrében a beruháző döbbenten áll Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal, a projektben önkormányzati műszaki szaktanácsadóként résztvevő FIMŰV Zrt. vezérigazgatójának HVG-ben megjelent nyilatkozata előtt, melyben az áll, hogy „műszakilag a mai napig nem állt össze a ház”. Ez tovább erősíti azt a feltételezést, hogy a vezérigazgató feltehetően nem valós okok, hanem személyes elfogultság miatt támadja a projektet. Ahogy arról már korábban a sajtó több helyen is beszámolt, Sényi az általa korábban részben tulajdonolt és vezetett Középületépítő Zrt. képviseletében a beruházó Porto Investment felkérésére pályázott az épület kivitelezésére. Miután azonban a pályázatot a Porto megnyerte, Sényi cégét - a Fővárosi Önkormányzat jóváhagyásával - le kellett cserélni, mivel az időközben botrányos körülmények között felszámolásra került.

A CET üzemeltetési feladataira a fejlesztő olyan elismert cégeket kért fel, akik szavatolni tudják a mindennapi zavartalan és magas színvonalú működést. A ház biztonságát az objektumvédelemben és tömegrendezvényekben is jártas Valton Security Kft. szolgáltatja, míg az épület műszaki üzemeltetésére a közel 200 intézményben jelenlévő PQS International Zrt. kapott megbízást. A reklám és médiapartnerekkel is hamarosan aláírásra kerülnek a szerződések, így például a CET reklámfelületek hasznosításával a város egyik legrégibb és legtapasztaltabb köztéri hirdetési cége, a Mahír csoport foglalkozik majd.

A Porto Investment álláspontja szerint most már a Fővárosi Önkormányzat kezében van a lehetőség, hogy félretéve az eddigi vitákat együttműködjön a CET sikere érdekében.

 


Megosztás: 
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add az RSS olvasódhoz Add a Google Reader-hez

A bejegyzés trackback címe:

https://cet.blog.hu/api/trackback/id/tr872828167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 

Címkék: nyitás fővárosi önkormányzat pqs használatbavételi engedély valton security kft.

CET


A CET minden, ami Budapestben nagyszerű. Építészet, gasztronómia, kultúra, design, művészet, régi és új, nosztalgia és innováció egyben.

Fotók

CET Budapest

Feedek

Licenc

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása